Önök írták - 3.oldal

Irja meg nekünk kérdését, véleményét, javaslatát, támogatási szándékát, stb !


Tisztelt Doktor ur!

92-ben a Rókus Korházban kaptam a Nőgyógyászati osztályról egy zárójelentést, amelyben az állt, hogy kp.tág hüvely. A portió folyt.-ban b.-ra dőlt rendesnél kisebb méh. Szabad körny. Tkp:sima portió, vérzés. Szeretném megkérdezni, hogy a Doktór ur szerint ez mit jelent. Mert már 1 éve próbálkozunk a férjemmel és még eddig nem sikerült teherbe esnem. Már nagyon kétségbe vagyok esve mert még mindig nem tudom, hogy mit tehetnék?

Tisztelt Asszonyom!

Amit leírt, az egy 1992-ből származó normál nőgyógyászati lelet, tehát nem jelent semmi rosszat, de önmagában véve semmi jót sem. Egyébként nem hiszem, hogy egy 1992-ben keltezett leletnek bármi jelentősége lenne 2001-ben. Nem kétségbe kell esni, hanem 1 év próbálkozás után meddőségi szakemberhez fordulni.

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor Úr!

29 éves vagyok. Másfél éve szeretnénk gyermeket, sajnos eddig sikertelenül. Férjem vizsgálati eredménye normális értékeket mutatott. HSG vizsgálattal megállapították, hogy mindkét petevezetékem átjárható. Vérvizsgálatom eredményei a következok: FSH: 2,4 IU/l; LH:14,8 IU/l; hPRL:563 mIU/l; Progeszteron:47,5 nmol/l; Ösztradiol:392 pmol/l; Tesztoszteron:1,9 nmol/l. Ez a vérvétel a ciklusom luteális fázisában történt. Orvosom szerint a prolaktinszintem magas, ami okozhatja az eddigi sikertelenséget. Ezt támasztják alá az ultrahangvizsgálatok is, amelyek a peteérés elmaradását, ill. elégtelenségét igazolták. Ciklusaim sem túl szabályosak.
Kérdéseim:
Csak a prolaktinszintemmel van gond?
Mi okozhatja ezt a hormoneltérést?
Milyen kezelésre számíthatok?
Milyen kilátásaink vannak?

Válaszát elore is köszönöm.
Üdvözlettel: Zsóka

Tisztelt Asszonyom!

Túl kevés infor,ációt kaptam ahhoz, hogy kérdéseire válaszolni tudjak, meg sem tudom próbálni. A hormonszintek "pillanatfelvételt" jelentenek: tehát ez az Ön esetében is csak annyit, hogy a vérvétel pillanatában ilyen hormonszintjei voltak. A szintek pontos megítéléséhez megintcsak nem elegendőek az abszolut értékek, minden labornak megvan a saját normál tartománya. A prolaktin nem tűnik túl magasnak. Egy vérminta alapján nem is szabad diagnózist felállítani, a ciklus elején levett hormonszintek sokkal fontosabbak. A HSG nem elegendő a szervi okok kizárására. Tehát csak azt tudom tanácsolni, hogy további kivizsgálás szükséges meddőségi centrumban, meg kell állapítani a betegségét és annak megfelelően kezelni.

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor!

Már 1 éve szeretnénk gyereket de sajnos eddig még nem estem teherbe. Én 30 éves vagyok, párom 32 éves. 14 éve vagyunk együtt.

20 éves koromban terhes lettem tőle, de a körülményeink nem tették lehetővé, hogy gyereket vállajlunk és így elvetettük. A műtét előtt gombás eredetű fertőzésem volt, amit kezeltek és a műtétig el is múlt. A műtét után problémám nem volt, sem lázam sem egyéb tüneteim nem voltak. A menstruációm mindig pontosan 30 napra jön meg és 3-4 napig tart. Egy valamit észrevettem , hogy a melleimből tej szivárog.

Páromnak születése után nem szállt le a jobb oldali heréje, amit későn vettek észre . Megműtötték de ez a heréje már nem fejlődött tovább, és eléggé kis méretű maradt.

2 éve élünk Győrben és itt még nincs állandó nőgyógyászom és a Káli Intézetről sok jót halottam bejelentkeztem hozzájuk. Telefonon kaptunk időpontot és kérték , hogy az összes leletünket vigyük magunkkal. Nekem az általános citológiai vizsgálaton kívül más eredményem nincs. A páromnak sincs semmilyen vizsgálata.

Kérdésem a következők:

- a fent leírtak alapján jól döntöttem -e, hogy bejelentkeztem?
- a hiányzó vizsgálatokat elvégzik-e itt, vagy máshol kell majd elvégeztetnünk.

Üdvözlettel: Andrea

Tisztelt Asszonyom!

Egy alapos meddőségi kivizsgálás nélkül nem lehet eldönteni, hogy milyen kezelés szükséges. Éppen ezért jó, hogy bejelentkeztek a meddőségi központba, leleteit átnézve a szükséges vizsgálatokat el fogják végezni, vagy végeztetni.

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktór Úr!

Azt írta nekem, hogy semmi jóval nem tudd engem kecsektetni, de én még egyszer szeretném megkérdezni, hogy ha valakinek a méhe b-ra van dölve és a normálnál kisebb, akkor van-e egyáltalán valami esélye arra, hogy teherbe esen. Még 1 év kisérlet után is? Vagy ez azt jelenti, hogy meddő? Netán van a lombik bébi prógramon kivül más megoldás is? Remélem nem haragszik meg rám, hogy igy lovagolok ezen, de nekem nagyon fontos lenne tudnom, hogy mennyi esélyem van? Ha elmennék meddőségi vizsgálatra akkor a férjemet is kellene vinnem, vagy rá nem lenne szükség? Mennyibe kerülne egy vizsgálat? Miből áll egy ilyen meddőségi vizsgálat?

Előre is köszönök: V-né

Tisztelt Asszonyom!

Az, hogy valakinek "a méhe b-ra van dölve és a normálnál kisebb" egy vizsgálati lelet, mely önmagába véve semmit sem jelent, éppen ezért ebből nem derül ki, hogy lehet-e gyermeke. A kivizsgálás hormonvizsgálatokat (ez vérből történik), szervi kivizsgálást (ez kisműtétes eljárás) és a férjénél spermavizsgálatot jelent. A vizsgálat ingyenes. Az eredmények és leletek alapján lehet megállapítani, hogy mi a probléma, és ennek megfelelően lehet ajánlani kezelést.

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor Úr!

A Népszabadság május 7-i számában jelent meg egy egy cikk egy új genetikai eljárásról. A cikk szerint ezt az eljárást olyan nőknél alkalmazták, akik " ritka betegség miatt" nem estek teherbe, ugyanis "petesejtjeik megtermékenyültek, de az embrió elpusztult mielőtt megtapadt volna".

Kérdésem:
Mi ez a betegség?
Magyarországon történnek-e ennek a kiszűrésére irányuló vizsgálatok? Ha igen, hol és mi a módszere?

Nem a cikkhez kapcsolódó kérdéseim:
Milyen vizsgálati adatok alapján kerül az eldöntésre, hogy szükség van-e hatching-re, illetve anélkül történjen a transzfer?
Van-e előnye, illetve hátránya, ha igen melyek azok a blastocysta állapotban történő visszaültetésnek?
Melyek azok a sejtosztódási paraméterek (nemcsak a sejt darabszámára gondolok, hanem esetleges egyéb jellemzőkre is) amelynél optimális a megtermékenyült és osztódásnak indult petesejtet visszaültetni?
Készülnek-e statisztikák az IVF eljárás sikeressegéről, ha igen, hol található, hogyan lehet hozzájutni?

Válaszát előre köszönöm.

Egy második beültetés eredményére most váró.

Tisztelt Uram!

Miután a cikket a Népszanbadságban nem olvastam nem tudok kérdésére válaszolni, nem tudom, hogy milyen betegségről ír. Hatching vagy 35 éves kor felett, vagy megelőző 3 eredménytelen IVF kísérlet, vagy a petesejtet körülvevő tok (zona pellucida) szokatlan vastagsága miatt indokolt. A blastocysta visszahelyezés előnye, hogy jobban hasonlít az élettani körülményekre (normál körülmények között ilyen állapotban történik a beágyazódás), ezért az eredményesség is lényegesen jobb, akár 40-50% is lehet. Hátránya, hogy nehezebb testen kivül 5 napig tenyészteni az embriókat, nagy lehet a veszteség. Az előző válaszomból következik, hogy 2-5 nap a visszahelyezés időpontja, a visszahelyezett embriók "minőségét" osztályozni lehet. Ennek részletezése túlmegy egy egyszerű levél lehetőségein. Minden központnak saját statisztikái vannak, a nyilvánosság számára ezek ma még nem hozzáférhetőek. A központokban kellene érdeklődni.

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor Úr!

Magunk is hasonló cipőben járunk, túl vagyunk 3 sikertelen inszemináción, és egy lombikon, a budapesti Kaáli intézetben. Szeptemberben következik a második nekifutás. De, igazság szerint egy nagyon kedves baráti házaspár nevében irom Önnek e pár sort. Sajnos, ők nincsenek internet közelben, igy engem kértek meg, hogy tolmácsoljam a problémát. Nemrégen estek túl a harmadik, sikertelen IVF-n. A férjnél, két oldali viszértágulatot állapitottak meg, és műtétet javasoltak. Nagyon el keseritette a hir. Szeretnénk megkérdezni, hogy pontosan mit is jelent, hogyan is zajlik egy egy ilyen műtét, altatásban, esetleg helyi érzéstelenitéssel, stb.? Jár e valamilyen kockázattal?

Válaszát várva:

Köszönettel:
B. Kata

Tisztelt Asszonyom!

Nem vagyok urológus, tehát részleteiben nem áll módomban válaszolni kérdéseire. A ma elfogadott álláspont szerint, a viszértágulat dignózisa egyenlő kell, hogy legyen a műtéti indikációval. Maga a beavatkozás nem tartozik a kockázatos műtétek közé. Amennyiben a sterilitas oka egyérteműen a rossz spermiogramm, a műtét után akár olyan mértékben is javulhat a spermiumok minősége, hogy nem lesz szükség újabb IVF beavatkozásra sem. Részletesebb felvilágosítást urológustól kaphatnak.

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor Úr!

Már eddig is nagyon sokat segített az Önök által szerkesztett web oldal. Én most a lombikbébi módszer anyagi oldalára lennék kíváncsi.Mi az az eljárás során amit a pároknak kell fedezni.

Köszönettel: Szilvia

Tisztelt Asszonyom!

Az IVF központokban a "lombik bébi" beavatkozásokat a társadalombiztosítás 5 kísérletig téríti. "Csak" a gyógyszer költségeket kell fizetni, ez beavatkozásonként legolcsóbban pillanatnyilag kb. 50.000 forintból hozható ki, de lehet ennek a többszöröse is, attól függően, hogy hogyan reagál a szervezete, illetve, hogy milyen gyógyszerekre és mennyire van szükség.

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor Úr!

Hallottam, hogy Parádon működik egy centrum, ahol néhány hetes kezeléssel hatékonyan tudnak segíteni a teherbe esés nehéz problémáján. Legalább is az esélyeket növelni tudják. Kérem, segítsen megtalálni ezt a központot, és a kezelés igénybevételének módját, lehtőségét megírni, amennyiben tényleg létezik ez a hely (vagy bármilyen más, hasonló célt szolgáló intézmény).

Előre is köszönöm segítségét!

Üdvözlettel: H. Sz. Anita

Tisztelt Asszonyom!

A parádi "centrumról" még nem hallottam. A hely miatt arra következtetek, hogy valamiféle gyógyfürdő-kezelésről lehet szó. A magam részéről az ilyen kezelés eredményességében nem hiszek, éppen ezért véleményt sem szeretnék nyílvánítani róla.

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor Úr!

Egy nagyon elkeseredett 35 éves nő vagyok. 1990-ben volt egy méhenkívűli terhességem, ami miatt a jobb oldali petevezetékemet eltávolították. Utána el is váltam. Később megismerkedtem a jelenlegi élettársammal, aki 11 évvel idősebb tőlem. Neki van első házasságából két nagy gyereke. De Én nagyon vágyom egy gyerekre, és elmentem orvoshoz. Mindenféle vizsgálaton keresztül mentem, de gyerekem sajnos nem született. Megállapították, hogy csak lombik bébi jöhet számításba. Mikor elmondtam élettársamnak, Ő rögtön azt válaszolta, hogy nem megy bele ebbe az eljárásba. Nagyon el vagyok keseredve. Saját magam is vállalnám, de úgy tudom ez nem lehetséges.Hogy győzzem meg a párom, mit tegyek. Amugy kiegyensúlyozott kapcsolatunk van. Azt kérdeztem tőle, ha rendes úton esnék teherbe, vállalná -e a babát. Azt válaszolta igen. Nem lehetséges, hogy a tortúrától fél. Kérem segitsen. Meddig várjak még? Egy új kapcsolatot nem kezdhetek, hogy nekem csak lombik bébi lehet.

Előre is köszönöm!

Tisztelettel: egy nagyon elkeseredett nő

Tisztelt Asszonyom!

Levelére nehezen tudok válaszolni. Egy normálisan működő párkapcsolatban egymással kell tudni megbeszélni a problémákat. Javasolnám, hogy szerezzen be mind több információt (pl. az infertility.hu honlapján) az IVF eljárásról, mellyel meg tudja győzni partnerét, hogy az IVF beavatkozás csak egy segítség a teherbe jutáshoz, amikor a természetes mód már nem elegendő.

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor u'r!

35 e'ves vagyok e's ICSI alkalmaza'sa'val estem teherbe, emiatt amniocente'zist javasoltak a ko'rha'zban. Ennek 1 %-os vete'le'si kocka'zata't magasnak tala'lom, ma'sre'szt u'gy hallottam, hogy genetikai ultrahang segi'tse'ge'vel ez a vizsga'lat kiva'lthato'. Mi erro"l a ve'leme'nye, illetve ha'nyadik terhesse'gi he'ten er'demes legkora'bban ezt az ultrahangvizsga'latot elve'geztetni? Amniocente'zis esete'n cso~kkentheto"-e valamilyen mo'don a kocka'zat?

Udvozlettel:

K. Zs.

Tisztelt Asszonyom!

Minden orvosi vizsgálat akkor indokolt, ha a várt haszon jelentősen meghaladja a vizsgálattal járó kockázatot. Önmagában az ICSI nem indokol ilyen vizsgálatot, de 35 év felett mindenkinek javasolt. Ultrahang vizsgálattal nem lehet minden olyan rendellenességet kimutatni (kromoszóma rendellenességekről van szó), melyeket egy ilyen irányú vizsgálat fel tud tárni. Magyarulaz Ön esetében a vizsgálat indokolt, mert ez tudja kimutatni, hogy a magzat egészséges-e. A többi veszélytelen módszer (ultrahang, AFP, stb.) csak bizonyos fejlődési rendellenességek kimutatására alkalmas. A különböző módszerek és lehetőségek egymást nem helyettesítik. A kockázat nem csökkenthető, a vetélés oka ilyen esetekben az, hogy megreped a burok. Ez tényleg ritkán fordul elő.

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor Úr!

Két kérdésem volna Önhöz. Az egyik, hogy a férjemnek gyermekkorában heresérve volt, két év különbséggel mind a két heréjét megműtötték. Befolyásolhatja-e ez a spermiumokat valamilyen formában? (minőségét, vagy mennyiségét, stb.)
A másik kérdés, a pajzsmiriműködéssel kapcsolatos. Enyhén alacsonyabb a pajzsmirigyműködésem a kívánatosnál (sTSH 4,5 mU/l Olyan tesztben, ahol 0,3-4-ig van a normális szint jelölve. Az FT4 szintem viszont tökéletes 17,8 pmol/l. Ott a normálérték 8-30-ig tart.) Az orvos azt mondta, hogy nem kell kezelni, ne foglalkozzam vele. Én azonban aggódom, mert már 37 éves vagyok, eddig nem szültem, de szeretnék gyereket, és hallottam, hogy a pajzsmirigyelégtelenség okozhat problémát a teherbe esésnél.
Önnek mi a véleménye erről?

Köszönettel: N. Eszter

Tisztelt Asszonyom!

Hereműtét befolyásohatja a spermiuomok állapotát, de ahhoz azt kellene tudni, hogy mi is volt ez a műtét pontosan.
Pajzsmirigy hormon értékei enyhén csökkent pajzsmirigy működésre utalnak, mely miatt egy gyógyszeres kezelés lehet szükséges. Én úgy gondolom, hogy egy alapos meddőségi kivizsgálásra lenne szükség!

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor úr!

Három éve szeretnénk kisbabát. Egy év sikertelenség után fordultam orvoshoz, először itt vidéken. Megállapitották, hogy magas a prolaktin szintem (kb. 600), 3X1 Bromocriptint szedtem, de a hormonvizsgálat lassúsága miatt úgy döntöttem: keresek Budapesten orvost. (A prolaktin szintem csökkent úgyan, de nem érte el a megkívánt szintet.)
Egy elismert szakorvoshoz fordultam, először hormonvizsgálatot csinált, az eredményt nem mutatta meg, így nem tudom pontosan mi lett. 2x1 Clostilbegyt-et kellett szednem, újbóli hormonvizsgálat után az "adagot" 3x1-re emelte. Ezt szedtem egy évig, közben más vizsgálat nem történt. Többszöri sürgetésemre a férjemet is megnézték, az Ő eredménye sem volt kielégítő. Gyógyszeres kezelés után a szakorvos úgy tájékoztatott, hogy akár már aznap este teherbe eshetem, mert annyit javult az eredménye. Közben Gynevac injekció kúrát kaptam a háziorvosomtól. Tavaly nyár végén petevezeték átjárhatósági vizsgálatot végzett, melynek eredménye jó volt. Decemberben abbahagytam a Clostilbegyt szedését és terherbe estem, de januárban két hétre a rendes menstruációs időpontom után elvetéltem. Az orvos szerint, ha szedtem volna a Clostilbegytet, akkor megmaradt volna a babám. Jelenleg nem szedek semmilyen gyógyszert, AVIVA tornát végzek márciustól.
Szeretném tudni, hogy a magas prolaktin szintem miatt bekövetkezhetett-e a vetélés? A Clostilbegyt, milyen hormonális rendellenesség esetén segíti elő a terhességet?
Ha szedtem, volna az előírt adagot, megtudtam volna tartani a terhességemet?
Van-e esélyem csak a torna segítségével teherbe esni?
Segítségét előre is köszönöm!
Sz.

Tisztelt Asszonyom!

Hormonszintjei ismerete nélkül nem tudok választ adni kérdéseire. A magam részéről a Gynevac injekciót kuruzslásnak tartom és erkölcstelennek, hogy megjelenhet Magyarországon olyan hirdetés, mely meddőségi kezelésben eredményességre utal. Ugyanaz a véleményem mindenféle tornáról, füvekről, természetgyógyászatról, irisz-diagnosztikáról és az összes többi ma divatos, tudományosan nem megalapozott "kezelésről". A meddőség nem egy betegség, hanem egy kórkép, mely annyit jelent, hogy legalább 100, de lehet, hogy ennek többszöröse azon betegségek száma, mely meddőséget eredményez. Az olyan "kezelés", amely ezen betegségek mindegyikére jó, meggyőződésem, hogy nem jó semmire. A magam álláspontja, hogy megfelelő kivizsgálás és diagnózis után a kimutatott betegség legjobb gyógymódját kell választani. Ez Önnél még úgy érzem nem történt meg. Ne foglalkozzon azzal sem, hogy mi lett volna, ha szedi a Clostilbegytet abban a ciklusban! Erre sem én sem más nem tud válaszolni, de legnagyobb valószínűséggel ugyanez. Levelében a férjéről még egy szó sem esett; lehetséges, hogy Őt még nem is vizsgálták?!

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor Úr!

Mentruációs problémával fordulok Önhöz!
Jelenleg 24 éves vagyok nem rendelkezem komoly kapcsolattal, ezért nem szeretnék egy pár éven belül gyermeket vállalni, de mivel nagyon családcentrikus vagyok, ezért szertnék minél előbb megoldást találni a problémámra. 13 éves koromban jött meg a mentruációm először, három, négy, hat, hónpra jött meg újra. 18 éves koromban kezdtem el szedni a Diane 35-öt. Másfél évig szedtem, majd áttértem a Triodena-ra, amit fél évig szedtem. A tabletta abbahagyása után nem mensturáltam egy teljes évig. Az orvosommal próbálkoztunk Nourculut-tal, majd Clostylbegyt köveztkezett, ennek hatására sem volt vérzésem. Ekkor végeztek el rajtam egy hüvelyi ultrahang vizsgálatot, melynek az eredménye egy kérdőjeles POS volt. A nőgyógyászom akkor javasolatlannak találta a műtétet, ezért a férfinemihormon szintem csökkentésére ismét a Diane 35 következett fél évig, majd egy hat hónapos Clostylbegyt "kúra". Ennek hatására 35-45 napra lett vérzésem, de sajnos az utolsó február 16-án volt, azóta semmi... Felkerestem a magánorvosomon kívül egy másik nőgyógyászt is, de egyik sem tulajdonított jelentőséget a mentuációm hiányának. Mindketten azt mondták, ha még nem akarok szülni, akkor felslegsesen aggódom, majd ha családot szeretnék alapítani, akkor érdemes lesz foglalkozni vele. Az egyik orvos azt is javasolta, hogy szülésig nyugodtan szedjek fogamzásgátló tablettát. Ettől teljes mértékben elzárkóztam. Úgy gondolom, itt említést kell tennem, hogy Édesanyámnak is rendszertelen volt a vérzése, de minden akadály nélkül teherbe esett. Lehet, hogy örököltem a rendszertelenséget, esetleg mégis Policisztás Ovarium Szindrómában szenvedek? A televízióban hallottam, hogy menstruációs zavazokra jó hatással van a sós vízben való fürdés és az E vitamin szedése is. Egy hónapja próbálkozom a kettő együttes alkalmazásával, azóta folyamatosan, szünet nélkül pecsételő vérzésem van. Remélem ez nem egy újabb fajata betegség kezdődő tünete! Lehetséges, hogy lelki oka van? Kettő évig bulimiával kezeltek.
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel: F.V.

Tisztelt Asszonyom!

Lehetséges, hogy policisztás ovarium szindrómája (PCOS) van, de a hormonszintek, ultrahang és egyéb leletei ismerete nélkül ezt nem tudom kijelenteni. Ez nem örökölhető, csakúgy, mint a menstruációs zavarok sem. A bulaemia általában együtt szokott járni anorexia nervosával (kóros éhezés), tehát a jelenlegi testsúly sem lényegtelen kérdés. Psyches zavarok okozhatnak menstruációs problémákat. Amennyiben tényleg PCOS áll fent, akkor magam is csak azt tudom javasolni, hogy a tervezett teherbeesési időpontig szedjen fogamzásgátló tablettát, mégpedig Diane 35-t, mert a hibás petefészek működést gátolni kell, mert mind rosszabb állapotba kerül. Amennyiben terhes akar lenni természetesen egyéb megoldások is lehetségesek, de csak akkor!

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor úr!

2000. nov. laparoszkópia - PCO-t igazolja
2000. dec. - 2001. jan. próbálkozás gyógyszeres kezelés nélküli teherbeeséssel
2001. jan.-2001. febr. Clostilbegyt - Puregon - Profazi van egy-két érett tüsző de redeménytelen
2001. márc. újabb kezelés nélküli hónap
2001. ápr. Clostilbegyt utáni UH azt mutatta, hogy egy rendellenes alakú tüsző van, normális nincs - a többi gyógyszer feleslegessé vált
2001. máj. Az orvosom szerint eredményre csak a laparoszkópia utáni 6 hónapban lehet számítani. Mivel ez letelt abban maradtunk, hogy ad Pécsre beutalót, de még a menzes után szeretné újra megnézni, hogy az a rendellenes eltűnt-e. Sajnos a következő uh alkalmával már azt mondta, hogy az a "cysta" még mindig ott van és így nem küldhet pécsre asszisztált reprodukcióra. Azt mondta, hogy ott ezzel a "cystával" nem fogadnak, így nem tudnak kezelni. Szerinte várjunk még egy hónapot hátha magától felszívódik, ha nem akkor újabb laparoszkópiát javasol mert ez semmilyen más módon, (gyógyszerrel) nem kezelhető. A kérdésem a következő tényleg szükség van újabb műtétre? Ez a cysta gátolja az assziszt. reprod. kezelést? Ha igen akkor milyen esélyeim vannak a műtét után, hiszen 6 hónappal a laparaszkópia után újabb cysta jelent meg.
Tisztelettel
Adri

Tisztelt Asszonyom!

Bár tisztában vagyok azzal, hogy ez nem az ön hibája, de néhány fogalmat kever. Ugyanis amit a laparoszkópiánál megállapítottak és vélhetőleg kezeltek az az ugynevezett policisztás petefészek, mely annyit jelent, hogy a petefészekbe felhalmozódnak apró, normál körülmények között is ott lévő tüszők (ezekben vannak az ős petesejtek), és ennek következtében egy hormonzava alakul ki. Ennek a betegségnek a laparoszkópos gyógyítása abból áll, hogy ezeket a pár miliméteres tüszőket el kell roncsolni. Ez átmenetileg jó eredményhez szokott vezetni, mely annyit jelent, hogy a hormonzava megszünik, a normál tüszőérés beindul és terhesség létrejönn. Kétségtelen tény, hogy a kezelés általában csak bizonyos ideig eredményes, általában egy másfél év után -amennyiben terhesség ne jönn létre- a betegség kiújul. Ez nem egyik pillanatról a másikra következik be, ha nem fokozatosan. Az a ciszta, amely önnél kialakult a leírtak alapján egy gyógyszeres kezelést követő ugynevezett persistáló tüsző, amennyiben ez magától nem múlik el annak műtéti eltávolítása már csak azért is indokolt, mert hormontartalma miatt az asszisztált reprodukciós előkészítés megzavarhatja, illetve a szükséges hormonok adás mellett a kezelés alatt nagyon nagyra megnőhet.

Üdvözlettel Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor úr!

Túl vagyok az 1. lombikon. 3 hét eltelt a transzfer óta, kapom az Utrogestant és sehol semmi. A vizelet teszt a klinikán negatív lett, a házi terhesteszt is negatív lett, de sehol a menses. Az UH-on pedig az alábbiak voltak láthatók: ut. átm. 46mm nykh: 16mm A méhürben 2 felritkulás látható 3-3 mm-es. Diagnosis: Sine morbo (sajnos tanultam latinul :(( ) Az orvosom ezt a fogalmat használta: későn induló terhesség. Ha nem jön meg a vérzés 1 hét múlva kell visszamennem. Ezzel kapcsolatban nekem semmi információm nincs. Van ilyen? Mi ez? Számíthatok még valamire? Továbbra is optimistán állok a ügyhöz, de ez a bizonytalanság annyira sok feszültséget okoz. Tud valami tanácsolni?
Köszönöm válaszát!

üdv: Katalin

Tisztelt Asszonyom!

Bár az endometrium vastagsága egy létrejövő terhességre nézve biztató, a negatív terhességi tesztek arra utalnak, hogy a beavatkozás nem sikerült. Persze ehez tudni kellene, hogy milyen érzékenységű teszteket használt. A mai legkorszerűbb tesztek olyanok, amely alapján már a várható vérzés elött pár nappal -jelen esetben az embrio transzfert követő 10.napon - terhesség esetén pozitív eredményt kellene, hogy mutassanak. Tehát vérzése még azért nem jött meg, mert továbbra is kapja az Utrogestant, mely egy ugynevezett áll terhességet hozott létre.

Üdvözlettel Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor Úr!

Az én problémám tulajdonképpen nem kifejezetten a meddőséggel függ össze. Mivel már van egy kisfiam ő két éves szerettünk volna egy kistestvért. Amikor a fiam 10 hónapos volt terhes lettem, majd 12 hetesen elvetéltem majd ez megismétlődött egy ciklussal későtt. Mivel a két vetélés óta eltelt fél év ezért az orvosom megengedte, hogy újra próbálkozzunk, de 8 hónap alatt semmi sem jön össze. Nemrég rutinvizsgálaton voltam és ott közölte az orvosom, hogy hátrahajlott méhem van. A kérdésem: ez okozhatott vetélést és nehezíti a teherbeesést? Esetleg a vetéléseim okozhattak valami elváltozást?

Köszönettel: O.né Sz. Eszter

Tisztelt Asszonyom!

A hátrahajlott méh önmagában véve semmit sem jelent, a normális helyzet egy variánsa. Ez egy régi, tudománytalan állaspont, hogy a hátrahajlott méh meddőséghez, vetéléshez vezethet. Ez így biztosan nem igaz, de vannak olyan betegségek, melyek következtében alakulhat ki hátrahajlott méh (pl.: endometriosis, krónikus gyulladás) és ezen betgségek már okozhatnak ilyen problémát. Csak azt tudnám javasolni, hogy egy részletes kivizsgálásnak kellene felderíteni, hogy milyen betegségek vezettek Önnél vetéléshez, illetve jelenleg teherbe esési nehézséghez. Az első terhességénél nem volt hátrahajlott méhe?!!!

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor Úr!

1, 4 inszemináció után úgy néz ki, hogy szeptemberben sor kerülhet IVF-re is. Még konkrétan nem beszéltem az ezzel kapcsolatos kezelésről az orvossal. Úgy tudom, hogy szükséges AIDS és rubeola vizsgálat is. Milyen vizsgálatok kellenek még?

2, A második kérdésem az lenne, hogy az eddigi eredménytelenségre való tekintettel és egyébkénti egészségi állapotomat nézve (nagyon beteges vagyok, sokszor lázas állapot, bronchitis, stb) is elkezdtem szedni a Maternát. Azt szeretném megtudni, hogy butaság-e ezt a vitamint szedni terhesség előtt, vagy térjek át másra?

3, A meddőségi központokban elvégzett hormonvizsgálatok biztonsággal ki tudja-e mutatni, hogy van-e peteérés, illetve életképes-e, vagy ez majd a punkciót követően, a "tálkában" derül ki?

Válaszát megköszönve:
Sz-né B. Katalin

Tisztelt Asszonyom!

Miután minden centrumban más és más a szükséges vizsgálat, ezért célszerűnek tartom, hogy helyben érdeklődjék. A Materna szedése nem zavarja az IVF-et, illetve a terhességet, bár véleményem szerint egészséges embernek nincs rá szüksége. A betgségeit nem vitaminhiány okozta. A hormonális előkészítés alatti ellenőrzés (hormonvizsgálatok és ultrahang) azt a célt szolgálja, hogy jó minőségű petesjtek álljanak rendelkezésre. Ugyanakkor a megternmékenyülés ebben az esetben sem garantálható.

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor Úr !

28 éves vagyok. Öt éve, ultrahangos vizsgálaton, PCO-s petefészket állapítottak meg nálam (rendszertelen ciklus miatt vizsgáltak ki). Ezután 3 évig fogamzásgátló tabletta szedése mellett rendszeres vérzéseim voltak. 2001 januárjában volt egy 8 hetes spontán vetélésem. Most hat hónapja próbálkozunk, de sajnos még nem sikerült teherbe esnem. Két hónapja egy újabb ultrahangos vizsgálaton már nem lárszottak a ciszták a petefészkemben (ezúttal kétszer is megvizsgáltak három nap eltéréssel), illetve a tabletta szedésének abbahagyása után rendeződött a ciklusom.
Kérdésem tehát: Lehetséges-e, hogy a ciszták felszívódtak a petefészkemben (hiszen a ciklusom már nem rendszertelen), vagy pedig az egyik diagnózis rossz volt? Érdemes e a hat havi próbálkozás után szakemberhez fordulni ?

Köszönöm válaszát
Anita

Tisztelt Asszonyom!

Amennyiben tényleg PCO-s petefészkei voltak, az magától meggyógyulni nem tud. Csak azt tudom tanácsolni, hogy nemcsak hogy érdemes, de saját érdekében feltétlenül fordoljun meddőségi szakemberhez. Vetélése ugyancsak hormonális okokkal magyarázható!

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor Úr!

2 és fél évvel férjemmel elhatároztuk, hogy gyermeket szeretnénk. Orvoshoz fordultunk általános nőgyógyászati vizsgálatra. Fél év sikertelenség után laparoszkópiát végeztek, megállapították, hogy endometriózisom van. Utána 4 hónapig Danoval tablettát szedtem, majd endometrikus cisztával ismét laparoszkópikus műtétre került sor. Ezt követően Decapeptyl injekciót kaptam 4 hónapon keresztül, majd metrodin injekcióval próbálkoztunk több hónapon keresztül. Sikertelenség miatt újból megműtöttek controll céllal. Az endometriózis még mindig kiterjedt volt. Most ismét Decapeptylt kapok, de most fél éven keresztül, és utána controll laparoszkópiára kell mennem.

Kérem, írja meg nekem, hogy adott esetben érdemes-e újabb injekció kúrára mennem (klimaxterápiára a műtétet követően, amennyiben szükséges), vagy esélyesebb lenne egy lombik programot megkísérelni.

Betegségem révén orvosom szerint az inszeminálás kihagyható, az esély növelése érdekében. Jól értettem? (Az Ön cikkeiben azt olvastam, hogy 6 inszeminálást követően lehet csak lombikra menni, ez törvény által előírt. Vannak ennek kihagyására vonatkozó lehetőségek?)

Válaszát előre is köszönöm
Üdvözlettel: Tné

Tisztelt Asszonyom!

Az endometriosis sajnos súlyos, nehezen kezelhető betegség is lehet és úgy tűnik, hogy Önnél ez van. Úgy gondolom, hogy az Ön esetében az lenne a legjobb megoldás, ha kapna egy 3-6 hónapos Decapeptyl kúrát és ennek hatásából nem felengedve azonnal a kezelés végén IVF-t kellene végezni. A törvény ilyen esetekben nem teszi kötelezővé 6 inszemináció elvégzését. Így lenne legjobb esélye a teherbeesésre és a gyógyulásra egyaránt.

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor Úr!

Sajnos másfél éve szeretnénk gyermeket, a nőgyógyászom szerint nincs szervi elváltozás (ultrahangos vizsgálatok után). A vérvizsgálotom eredménye szerint a menstruáció alatt a progreszteron 9,1 (14-66 helyett) a többi normális, a 21. napon végzett vérvizsgálaton a LH follicilaris 29,3 (1,1-11,6 helyett), a többi itt is a ref. tartományon belül volt. A havi vérzéseim 32 és 40 nap között van mióta nem szedem a fogamzásgátlót (leány koromban sem 28 napos volt a ciklusom), lehet, hogy nekem a 20.nap környékén van peteérésem!? A vérvizsgálat után kaptam gyógyszert, de bevéreztem tőle. Utána újból elmentem a nőgyógyászomhoz és azt mondta, hogy várjunk még egy kicsit (mire?). Ahogy olvastam a leveleket, nem nagyon beszélnek arról, hogy az elmaradt gyermekvárás lelkileg hogy befolyásolja a párkapcsolatot a házaséletet.Tapasztalataim negatívak. Azt szeretném kérdezni, tanácsolja-e, hogy a meddőséggel foglalkozó klinikához forduljak, vagy a nőgyógyászom segítségét kérjem, mert 34 éves vagyok és ketyeg az a bizonyos biológiai órám.

Köszönettel: Kkkné

Tisztelt Asszonyom!

Önnek mindenben igaza van! Mire várna? Az Ön nőgyógyásza valószínűleg nem meddőségi szakember, sőt még a hormonszinteket sem tudja megfelelően értékelni. Ritkább ciklusaiból és a közölt hormonszintekből valószínűsíthető, hogy a vérvételkor valószínűleg 1 nappal volt az ovuláció után (ezért volt az LH szintje még magas, a progeszteron szintje még alacsony). Ultrahang vizsgálat nem alkalmas pl. a petevezetékek átjárhatóságának kimutatására, illetve olyan betegségek,mint pl. az endometriosis kimutatására, tehát nem lehet kijelenteni, hogy szervi eltérése nincs. Továbbá: lehetséges, hogy a férjénél még nem történt vizsgálat? Úgy gondolom tehát, hogy végső ideje, hogy meddőségi centrumhoz forduljon!

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor Úr!

A problémám a következő. Egy éve nem sikerül teherbe esnem. A férjemnél minden rendben. Egy éve, mióta abbahagytam a fog. gátlót, nincs menstruáciom rendesen. Kaptam egyszer Clostylbegitett, akkor volt peteérésem is rendesen, de mégse lettem terhes. Az orvos továbbiakban nem írta fel, de utána két cikluson keresztül megint rendesen volt menstruációm. Az utolsónál ami május 6-án kezdődött a PG/53 mikroszkóp szerint a 16. napon volt peteérésem. Most a 40. napnál tartok és még mindig nem jött meg, amúgy 28-30 naposak a ciklusaim. A gyógyszertári teszt a múlt héten még negatív volt. Most másik orvost kerestem (meddőséggel foglalkozót), elmondtam neki mindent és ő adott gyógyszert, hogy megjöjjön a menstruációm és vettek vért hormonvizsgálatra. De vannak kétségeim affelől, hogy nem lehet, hogy mégis terhes vagyok? Nekem volt már egy terhességem 95-ben, de problémák voltak, mert nagyon erős antibiotikumokat szedtem, és javasolta az akkori nőgyógyászom, hogy ne tartsam meg. Akkor a 11. héten mutatta először a laboreredmény a terhességet. De akkor a gyógysz.tári teszt még mindig nem mutatott semmit. Nem lehet, hogy most is így járok ? Mikor ezt a lehetőséget is megemlítettem, nem foglalkozott vele az orvos. A menses 3. napján kell visszamennem. Az Ő véleménye az volt, hogy a férfi hormonok túltengenek nálam, és ez okozza a rendszertelen menstruációt, és azt, hogy az utóbbi időben jobban szőrösödöm. Ez azonos a Policisztás petefészek szindrómával? Ha igen gyógyszerrel rendbehozható, vagy milyen módszer van rá ? Mit javasol Ön? Megbízható ez a PG/53. törpemikroszkóp ?

Köszönettel: Bné Erika

Tisztelt Asszonyom!

Csalódást kell okoznom: a PG/53 törpemikroszkópot nem ismerem, ezért véleményt sem tudok róla mondani. Valószínűnek tartom, ha valamire jó lenne, akkor ismerném. Lehet policisztás petefészek szindrómája, ebben a kórképben magas a férfi nemi hormonok szintje, de ez lehet más betegség következménye is. Mindenesetre PCO-ban az első gyógyszer, amit ki kell próbálni a Clostilbegyt. Terhesség a mai - gyógyszertárban is kapható - tesztekkel a várható vérzés előtt 3-4 nappal már kimutatható. Képtelenség, hogy csak a 11. héten vált a teszt pozitívvá. Én egyetértek jelenlegi orvosával: tanácsom: menjen vissza a 3. napos vérrvételre, valószínűleg el szeretnék kezdeni kivizsgálását. A "barkácsolás" kora lejárt, akkor van jó esély eredményes kezelésre, ha korunk színvonalán hozzáértő szakember végzi. Ebbe nem fér bele "PG/53 törpemikroszkóp".

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

T. Doktor Úr!

Két éve mi is sikertelenül probálkozunk a teherbeeséssel. Első körben kiderítették, hogy nincs peteérésem és ezt a magas prolaktinszint, és az ultrahang is bizonyította. Erre szedtem fél évig Serocryptint és clostylbegitet, lett is peteérés de teherbe esnem nem sikerült. Ezután laparoszkópiás vizsgálat során kiderült hogy endometriózisom van amire GnRh injekciókat fogok kapni. Kérdésem az lenne, hogy lehetett menstruációm amikor nem is volt peteérésem, valamint az endrometriózis milyen eséllyel gyógyitható ill. visszatérhet-e? Serokryptin szedése előtt viszonylag szabálytalanul menstruáltam(26-31nap) viszont a kura alatt ill. amióta abbahagytam a szedését(3 ho) rendszeressé vált(28 nap). Ez még a gyógyszer hatása vagy normalizálódott a prolaktinszintem?

Válaszát előre is köszönöm! M.M.

Tisztelt Asszonyom!

Attól, hogy nincs peteérés menstruáció még lehet, sőt az esetek többségében van is. Gondoljon csak arra, hogy fogamzásgátló tabletta szedése mellett is van menstruáció. Az endometriosisnak különböző sulyossági fokozatai vannak, értelemszerűen minél enyhébb, annál könnyebben gyógyítható. Kiújulás lehetséges. A GnRH analóg adása a mai napig a legkorszerűbb gyógyszeres kezelés. Normalizálódhatott a prolaktin szintje, de lehet még gyógyszer hatása is. Aktuális prolaktin szintjeinek ismerete lenne szükséges!

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor Úr!

33 éves vagyok. 1994-ben volt egy terhesség-megszakításom. 98-tól szeretnénk a férjemmel gyereket. (szerintem 95 és 98 között is maradhattam volna terhes, ugyanis nem mindig védekeztünk, fogamzásgátló tablettával pedig soha.) A férjemmel minden rendben. 1998-ban a nőgyógyászom ajánlására fogamzásgátló tablettát szedtem 3-3 hónapig. Egyszer Triquillart egyszer meg Dianat. A tabletták szedése között 3-3 hónap szünet. Körülbelül azóta a vérzésem egy hétig pecsételő enyhe derék fájással kísérve, 2-3 napig rendes, majd ismét 1-2 napig pecsételő. Középidőben néha enyhe alhasi és derékfájás. 1999-ben a petevezeték átfújása közben a baloldali petevezeték átjárhatóvá vált. A jobboldali petevezetékem egy kicsit hosszabb és kacskaringósabb. Lázgörbe alapján 6 hónapon keresztül volt peteérésem. 2000 novemberétől három hónapig Clostylbegit tablettát szedtem. 2001 májusában beutalót kaptam egyik Meddőségi Központba, ahol a hormonvizsgálat alapján (ciklus 3. napján) az eredményem az FSH-t illetően meglehetősen rossz. FSH: 17.2, LH: 6.0, Prolaktin: 13.39 ng/ml, Estradiol: 44 pg/ml, TSH: 1.30 uIU/ml. (egyébként most csak 1 napig volt pecsételő vérzésem). A kezelőorvos szerint a lombik bébi program 25-30%-os esélyéhez viszonyítva most az esélyem 1-3%. Megfordítva: 97- 99%, hogy nem lesz kisbabám. A következő ciklusom 3. napján újból meg kell ismételni a hormon vizsgálatot. Hátha? Tudom, hogy nagyon az elején járók, de tele vagyok félelemmel és aggodalommal.
Kérdéseim: a fenti magas FSH értéknek mi lehet az oka, pontosabban annak, hogy a petefészkem nem reagál az FSH-ra? A petefészkem elégtelen működése lehet-e petefészek gyulladástól? (tavaly augusztusban 2 napig alig tudtam járni olyan erős alhasi fájdalmam volt egy kiadós ? hidegvizes medencében ? úszás után. A fájdalom magától elmúlt, de szeptemberben nőgyógyászati vizsgálatkor egy kicsit fájt - Cataflam-ot szedtem.) Elképzelhető-, hogy pszichésen alakult ki, ugyanis szerettem volna gyereket, de ezzel együtt a főiskola meg az egyetem alatt féltem a teherbeeséstől, annak ellenére, hogy nem védekeztünk? (2 éve a tanulmányaimat befejeztem). Elképzelhető-e, hogy a mostani rossz lelkiállapotom miatt újból nem lesznek jók az eredményeim? Lehetséges, hogy korai változó korban ?szenvedek?? Végül, reménykedhetek-e abban, hogy egy múló lidérc, a természet játéka az egész, hiszen már egyszer voltam terhes?

Válaszait köszönve Sz.Z.K.

Tisztelt Asszonyom!

A magas FSH érték kezdődő korai klimaxot, a petefészkek idő előtti kimerülését jelzik. Objektív tájékoztatást kaptak az esélyekről, ez a valóságnak megfelel, de ha meg sem próbálnak egy kezelést az esély nulla. Egy vizsgálat alapján nem szabad kijelenteni ezt a súlyos diagnózist: további hormonmeghatározásokkal kell ezt megerősíteni, vagy kizárni. A betegség - áálapot oka ismeretlen és nem gyógyítható. Ilyen esetben donor (idegen) petesejt használata a magyar törvények szerint megengedett.

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor Úr!

Első terhességem nagy szomorúságunkra magzatelhalással végződött. A terhesség előtt az Optimális Családtervezési Központban kivizsgáltattuk magunkat, az eredmények negatívak lettek. Szedtem az elevitet. Február 9-én volt az utolsó mestruációm. A 6. héten az ultrahangon látszott egy 6mm magzat, vert a szive és 30 mm volt a petezsák. Közben egy trichomonas fertőzést klion-d-vel kezeltek. A 9. héten már nem mutatott életjelet a magzat, nem növekedett, 6 mm volt, csak a petezsák volt 40 mm. Kb a 11. héten, május 2-án hajtották végre a műszeres befejezést. A műtét után komolyabb panaszom nem volt, másnaptól már csak pecsételő vérzésem volt, de az 2 hétig. Nem jelent ez valamilyen szövődményt, vagy kockázatot a későbbi terhességnél (üszökterhesség) ? Ha jól tudom ennek az első vetélésnek az okát a protokoll szerint nem kutatják, viszont engem a véletlenről szóló magyarázat nem nyugtat meg. Milyen vizsgáltra menjek el? Két felnőtt egészséges emberrel, hogy történhetett ez? Túl sokat aggódtam és a szorongás sárgatesthormon elégtelenséget okozott? A méhem hátrahajló, a menstruációm 28 és 35 nap között szokott megjönni, leggyakrabban 33 napra. Hat napig tart és nem darabos, inkább azt mondanám foszlányok vannak benne. Rendesen felkészültünk a gyermekvállalásra 27 és 30 évesek vagyunk. Nagyon nehéz a tényeket feldolgoznom, és nem szeretném ha megismétlődne, és a 2, 3. vetélés után kezdenének vizsgálni. Az orvosok tudom hogy nagyon sok, az enyémnél komplikáltabb esettel is találkoznak, de engem ez az első és egyetlen abortálás is úgy megviselt, hogy én mindent meg akarok tenni, hogyha ez nem véletlen hanem valamilyen (pl. hormonális) orvosolható oka volt akkor még egyszer ne forduljon elő. Nem szeretném ha másodlagos meddőség fordulna elő nálam. Ön hány menstruációs ciklus várakozási időt javasol? Mondtak már nekem 2, 3 vagy 6 hónapot is. Nem szeretném a türelmetlenségemmel a vetélés kockázatát növelni, de a fél év olyan hosszú idő, azt hittem addigra már kisbabát szülök. Most amíg várni kell más kismamák és csecsemők látványa dúl fel, és attól tartok, ha majd újból teherbe esem az újabb vetéléstől fogok szorongani.

Válaszát előre is köszönöm, tisztelettel:
J. M.

Tisztelt Asszonyom!

Bár nyilvánvalóan nem öröm vetélni, de ne keseredjen el: az összes terhesség min. 10%-a vetéléssel végződik. Tudom, hogy ez nem vigasz, de attól még tény. Okot utólag kimutani mindig nehéz, sokszor lehetetlen. Tehát most ne ezzel foglalkozzon! Az optimális Családtervezési Központ nem meddőségi központ, mint az a nevében is benne van. Ha úgy gondolja - helyesen! - , hogy alaposabb kivizsgálásra lenne szükség, akkor nem a megfelelő központban vannak. Várkozásnak sok értelme nincsen. Bár tudom, hogy sok nőgyógyász tanácsolja, hogy vetélés után fél évet ki kell hagyni, de szerintem ők sem tudnák megindokolni, hogy miért. Ugyanis az első rendes menstruáció után minden helyreáll és nem tudnám megmondani, hogy mennyivel lesz jobb a helyzet 2, vagy 6 hónap után. Ne szorongjon, vizsgáltassa ki magát és ezt követően nyugodtan próbálkozzon!

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor Úr!

Az interneten figyelemmel kísérem az írásait a meddőséggel kapcsolatos kérdésekre. Sajnos nekem is ilyen problémám van és szeretném, ha az én esetemben is véleményt nyilvánítana, illetve hozzászólna az eddigi lépésekhez.
2000.06. hónapban hagytam abba a gyógyszerszedést.Ezt követően két hónapig nem jött meg a mensesem, ezért orvoshoz fordultam. A nőgyógyász Norcolutot írt fel, mely hozott is eredményt. Szeptember végén elküldtek vérvételre, melyből az agyalapi, illetve a női hormon termelést kívánták megnézni. A véreredményem rossz lett. A progreszteron szint nem jó, nincs peteérés.
2001. januárban ösztradiol vérvétel és folyamatát kezte a kezelés sorozat.
2001.02. hóban Clostilbegyt 3*1. Az ultrahang alapján kiderült, hogy a bal petefészkem nem működik és a jobban is alig van egy két tüsző, de azok is kicsik. PUREGON injekciót kaptam 2-szer, majd PROFASI 5000 IE injekciót.
2001.03. hóban Clostilbegyt 3*1 PROFASI 5000 IE injekció. 2001.05. hóban Clostilbegyt 3*1 PUREGON injekció majd METRODIN injekció 2-szer, majd PROFASI injekció és végül naponta 2*2 Utrogestan. Jelenleg ott tartunk, hogy talán beindul a sárgatesthormon termelés, de még mindig csak 1-2 tüsző van. Az orvosom javaslatára most fog sor kerülni a laparszkópiára. Az lenne a kérdésem, hogy ha az agyalapi működésre azt mondták, hogy jó, akkor miért kapok FSH , LH tartalmú gyógyszert, ill. injekciót? Mikor várható vagy várható - e egyáltalán a teherbe esés?

Köszönettel F - né.

Tisztelt Asszonyom!

Eredményi ismerete nélkül nem tudok kérdéseire válaszolni. Általánosságban: az, hogy Norcolutra vérzése volt az nem jelenti azt, hogy attól meggyógyult. Akinek méhe van és bizonyos mennyiségű ösztrogént termel a petefészke, ettől a gyógyszertől vérzése kell, hogy legyen. Olyan nincsen, hogy a "bal petefészkem nem működik". Ezzel együtt a megfelelő kezelést kapta: anovulációs ciklusait próbálták meg rendezni az erre megfelelő gyógyszerekkel. A laparoszkópia is indokolt. Férjét még nem vizsgálták? Megfelelő kivizsgálás és kezelés mellett ma már a meddő házasságok 90%-ában végezhető eredményes kezelés, ez Önökre is vonatkozik, tehát az esélyek jók.

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor Úr!

Számunkra nagyon fontos problémával fordulok Önhöz. Másfél éve próbálkozunk a gyermeknemzéssel. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a férjemnek nincs elegendő számú spermiuma és azok sem mozognak jól és az elfolyósodás 1 óra( bár ahány vizsgálat, annyi féle eredmény), de az andrológus azt mondta, hogy jelenlegi állapotában csak IVF-re alkalmas, ugyanis a férjem korára való tekintettel (35) nem javasol kezelést, az ugyanis hosszadalmas lenne(1 év) és akkor sem biztos, hogy javulna. Miután a vélemény a kezünkben volt, elmehettünk a "lombikprogramra". A hormonális kezelésekre a szervezetem nagyon jól reagált, 10 érett petesejtből 8-at sikeresen leszívtak belőlem. A döbbenet csak másnap ért bennünket( amikor érdeklődni kellett, hogy hány petesejt termékenyült meg) ugyanis a doktor úr sajnálattal közölte, hogy a hímivarsejtek a közelébe sem mentek a petesejteknek. Sajnos most várnunk kell az újabb beavatkozással, ugyanis a hormonkezelések hatására funkcionális ciszták alakultak ki és a klinika is bezár 1 hónapra. Felvilágosítottak bennünket az ICSI veszélyeiről, illetve azt is tudom, hogy a törvény szerint még egy sikertelen beavatkozásnak kell történnie ahhoz, hogy ICSI-t lehessen csinálni, azért mert a fejlődési rendellenesség aránya 9%-ra nő. Igazából amire a válaszát várom, hogy mi lehet az oka annak,hogy a spermiumok nem közelítik meg a petesejteket és Ön szerint mennyire kell tartani az ICSI-től, valamint mi a véleménye a "perui csodaszerről"(MACA Vibe)?

Tisztelettel: H. M.

Tisztelt Asszonyom!

Nincs olyan törvény, mely megszabná, hogy még egy hagyományos IVF-t kell csinálni! Amennyiben nem volt megtermékenyülés és az egyértelműen a spermiumok minőségén múlt, semmi akadálya, sőt igencsak kívánatos, hogy ICSI módszerrel történjen a megtermékenyítés. Ugyancsak nem felel meg a valóságnak a 9%-os fejlődési rendellenességi arány: ICSI módszerrel fogant újszülötteknél nem gyakoribb a fejlődési rendellenesség, mint akár IVF, akár spontán teherbeesés esetén. Ha olvasták már korábbi válaszaimat, akkor tudják mi a véleményem mindenfajta "csodaszerről": kuruzslás és mint ilyen véleményem szerint üldözendő.

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor Úr!

Először is szeretném megköszönni gyors válaszát, másrészt az Ön által leírtak nem hagytak nyugodni és utána néztem a dolgoknak, hiszen egy olyan emberben rendült meg a bizalmam ( az orvos, akivel elkezdtük a lombikprogramot), akire az életemet bíztam volna. A 30/ 1998. (VI. 24.) Népjóléti Miniszteri rendeletben találtam választ, mely véleményem szerint nem egyértelmű az ICSI beavatkozás engedélyezése és szükségessége. A rendeletből kiragadott szöveg a következő:
2. számú melléklet: Az asszisztált reprodukciós beavatkozások javallatai(!)
(...)6.1. Intracitoplazmatikus spermium injektálás (ICSI)
-súlyos andrológiai eredetű meddőség, a módszer jellege az andrológiai lelet függvénye, a választott típus az andrológus jártassággal bíró urológus véleményének megfelelő,
-a hímivarsejtek előkészítés utáni száma nem éri el az 500 000-et -korábbi két sikertelen IVF-ET beavatkozás
(Forrás: CD-Jogtár)
Tehát szerintem ez a rendelet nem írja elő kötelezően a két sikertelen IVF-ET-t csak javasolja. Vagy nem? Elképzelhető, hogy azt a klinikát ahová járunk köti a TB-vel kötött megállapodás és ezért kell 2* elvégezni? Az első levélben feltett kérdésre azonban sajnálatomra nem kaptam választ, pedig arról, hogy mi az oka annak, hogy a hímivarsejtek még csak meg sem közelítik a petesejteket sehol nem tudtam utána járni, ezért kérdeztem meg Önt!
Azért az érzékeltetés kedvéért leírnám a fontosabb paramétereket (spermavizsgálatok eredményei)
Első Második Harmadik
Mennyiség 2,0 ml 5,4 3,8
Ph 7,6 7,7 7,8
szám/ml 17,0 mill. 61,0(!) 35
szám/ejac. 34,0 329,4 133
mozgás 20% 45% 30%
kp. élénk 0 10% 10%
alig haladó 10% 15% 10%
agglutináció (?) - - 0%
Incoord. 10% 20% ?
Nem mozog 80% 55% 60%
Megjegyzés viszkozitás fokozott, vitalitás 57%, a hostilis ejaculátum nem pipettázható pontosan, asthenozoospermia, csökkent vitalitás Ezen adatok ismeretében kérem véleményét.

Tisztelettel : H.M.

Tisztelt Asszonyom!

Nem volt szándékomban, hogy megrendítsem bizalmát eddigi kezelő orvosaiban, annál is inkább, mert véleményem szerint helyesen kezelték. Az ICSI-re vonatkozó törvények számomra is természetesen ismeretesek és ebben is igaza volt orvosainak. Az ICSI-re vonatkozó törvények azonban vagylagosak, ami annyit jelent, hogy egy tényező fennállása esetén is végezhető ICSI. Ez Önökre vonatkozóan: "súlyos andorlógiai eredetű meddőség..." kategóriájába belefér. Arra vonatkozóan sem én sem más nem fog tudni kielégítő választ adni, hogy miért nem terékenyültek meg a petesejtek. Ennek lehet a spermiumok finomabb, mikroszkóp alatt sem vizsgálható szerkezeti eltérése, pl. az un. akroszóma rendellenesség az oka.
Tehát én úgy gondolom, hogy bízzon továbbra is orvosaiban, de lehet megfelelő indokot találni a jobb eredményekkel kecsegtető ICSI-re.

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor Úr!

Köszönöm válaszát, bár Ön is tudja, hogy a teljes megnyugváshoz egy gyermeket akaró párnak az kell, hogy valóban legyen gyereke. Azt sem kell gondolom ecsetelnem, hogy mi mindenre képesek a párok ezért a célért, hát mi sem vagyunk különbek. A házasságkötésünk előtt részt vettünk a Családtervezési Központ által folytatott ún. "Egészséges Gyermeket Akarunk " programban, ahol az ehhez szükséges vizsgálatokat elvégezték rajtunk. Mivel mi már több, mint 1 éve próbálkozunk nem vehetünk tovább részt ebben, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy ebben a központban rendel Dr. Czeizel tanár úr. Tegnap volt vele találkozónk és neki is feltűnt az előadottak ismeretében, hogy mielőtt nekikezdtek volna a lombikbébi programnak, nem végezték el az összes azt megelőzendő vizsgálatot. (PCT, HSG,)és nem került sor inszeminációra sem, valamint a Tanár úr javasolta, hogy a férjemen végezzenek kromoszómavizsgálatot, amire - sajnos - objektív okok miatt csak szeptember elején kerülhet sor és ha jól értettem a tájékoztatását a vizsgálat eredménye is csak 6-8 hét múlva derül ki. Ön is tudja, hogy az időnek illetve múlásának mekkora jelentősége van, vagyis mi és sorstársaink is csak azt érzékeljük, hogy telnek a hónapok és szinte "semmi" nem történik. A legnagyobb dilemmám most az, hogy mivel szeptemberben már szerettük volna folytatni a lombikprogramot, mit tegyünk, várjuk meg a kromoszóma vizsgálat eredményét vagy vágjunk bele egy újabb kísérletbe, aminek -ha jól értettem előző válaszát (ICSI)- az a feltétele, hogy andrológus szakorvos által javasolt legyen ( hiszen így adottak a törvényi feltételek).
Munkájához további sok sikert és kitartást kívánok!
Tisztelettel: H. M.

Tisztelt Asszonyom!

Problémáit megértem természetesen. Én úgy gondolom, hogyha nem volt semmilyen technikai probléma az IVF alatt (erről a végző intézetben tudna tájékozódni), akkor el kell fogani, hogy a spermiumok nem tudják megtermékenyíteni a petesejteket és ezért fölösleges lenne további olyan vizsgálatokat végezni (PCT, HSG), amelyeknek nincsen terápiás konzekvenciája. Ha ugyanis tényleg nem volt megtermékenyülés, akkor csak az ICSI módszertől várható az. A kromoszóma vizsgálat fontos lehet, ennek erdményének megvárása indokolt. Az egyedüli lehetséges vizsgálat ami még előbbre vinne, az a spermiumok elektronmikroszkópos vizsgálata, hogy un. akroszóma anomália van-e? Ilyen vizsgálatra rutinban ma Magyarországon nincs lehetőség. Inkább abba kellene kapaszkodniuk, melyet saját maga írt: "a hímivarsejtek száma az előkészítés után nem éri el az 500.000-t". A spermaparaméterek alapján, különösen az első esetében ez nagyon is valószínűsíthető. Ezt a központ biológusával tudják megbeszélni!

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

TISZTELT DOKTOR ÚR!

Teljesen kétségbe vagyunk esve, mivel nem esem teherbe. Férjem és én 32 évesek vagyunk. Nekem semmilyen nőgyógyászati problémám nem volt, 10 éve nem szedek semmilyen fogamzásgátló gyógyszert, és sajnos már két éve próbálkozunk eredménytelenül. A férjemnek már megvolt a spermavizsgálata (már kétszer is), semmi gond. Nálam elvégezték a HSG-t, az eredmény: "a kontrasztanyag kis nyomással, mindkét oldalon azonos intenzitással ürülve a kismedencében tócsát képez". Mivel a havi vérzésem elég rendszertelen, 35-45 napra jön meg, ezért elkezdtek gyógy- szeresen kezelni: Mikrofollin, Provera, majd a Clostybegit amit két hónapig szedtem, de sajnos terhes nem lettem. Az ultrahang kimutatta, hogy a jobb, illetve a bal petefészekben több érett folliculus látható. Ez követően kb.. fél év múlva, megint elkezdtek gyógyszeresen kezelni, három hónapig szedtem a Serophene tablettát, de semmi eredmény. Itt is kimutatható volt, hogy a petefészkeimben található tüsző. Sok orvosnál voltam, de semmi problémát nem találnak. Az egyik azt mondta, hogy még a méhemet megkellene nézetni, ami egy napot jelentene a kórházban, és ha az is rendben, akkor összekell hogy jöjjön.
Kérdéseim a következők lennének:
1/ A méhvizsgálat miből áll, mit néznek?
2/ Meddig érdemes várni, ha egyikünknél sincs semmi gond, mennyi idő eltelte után gondolkozhatunk a lombikon?
3/ Lehetséges-e az, hogy annyira szeretnénk gyereket, hogy én sajnos nem tudok kikapcsolni, éjjel- nappal ez jár a fejemben, és a szervezetem már védekezik ellene?

Köszönettel és tisztelettel: egy elkeseredett házaspár.

Tisztelt Asszonyom!

Bár történtek próbálkozások, sem a szükséges kivizsgálás, sem az ennek megfelelő kezelés Önöknél még nem történt meg. Az orvosát kellene megkérdezni, hogy mit jelent a "méhvizsgálat", mert ez így számomra nem jelent semmit. Amennyiben az az un. laparoszkópiát és/vagy hiszteroszkópiát jelenti, szükségességével egyetértek. Várni egáltalán nem érdemes, a szükséges kezelést már régen el kellett volna kezdeni, de ez nem "lombikbébit" jelent. Az végállomás kell, hogy legyen, amikor már minden egyéb kezelés nem volt eredményes. Psychés tényezők befolyásolhatják a teherbe esési esélyeket, de ezt csak akkor szabad kijelenteni, ha már minden egyéb kivizsgálás megtörtént. Úgy gondolom, hogy meddőségi központban kellene jelentkezniük.

Üdvözlettel: Dr.Török Attila

Tisztelt Doktor Úr !

29 éves nő vagyok, 3 sikertelen IVF+ ET-n túl. Petevezeték eredetű meddőség miatt szükséges nálam a beavatkozás. A férjem leletei rendben voltak/vannak. Egyszer mondták azt, hogy a 20 órás PCT nem a legjobb. Kérdésem az lenne, hogy ha a megtermékenyülésig, ill. az embrióbeültetésig eddig minden rendben volt, akkor lehet-e annak szerepe, hogy éppen mennyi az aktuális, stimuláció nélküli hormonszintem.
Eddigi leleteim,
3. napon:
FSH 7,3 / norm. 2-10/
LH 5,1 / norm.1-14/
Prolaktin 15,4 /norm 1-15/
ösztradiol 169 / norm 110-440/
Itt például az FSH/LH arány nem épp a legtökéletesebb, ugye ?
Egy másik 3. napi lelet,
FSH 9,0 /norm. 3-10/
LH 2,8 /norm. 1-2,5/
Prolaktin 194 / norm. 53-730/
ösztradiol 0,146 / norm 0,02-0,1/
TSH 0,88 /norm. 0,4-4,0/
T3 2,36 / norm. 2,76-6,45/
T4 15,3 / norm. 10-24/
Jól gondolom, hogy ennek a minimálisan alacsonyabb T3-nak nincs jelentősége?
21. napi eredmény
FSH 4,1 /norm. 1,3-11/
LH 3,7 /norm. 0,4-19/
ösztradiol 0,6 /norm.0,1-0,3/
prolaktin 233 /norm. 53-730/
progeszteron 55 /norm. 10-42/
Itt a magasabb ösztradiol ill. progeszteron mire utalhat? Progeszteronhiányról már hallottam, - hiszen a sárgatestelégtelenség megelőzésére kapunk a beültetés után mindig valamilyen prog.-vagy HCG-tartalmú gyógyszert-, de arról fogalmam sincs, hogy mitől lehet magasabb. A normálértékeket csak azért irtam ki, mert tudom, hogy a különböző laborok között lehetnek eltérések.
Elnézését kérem, hogy hosszúra nyúlt levelemmel feltartottam, válaszát előre is köszönöm,
/ kérem, hogy nevemet, monogramomat ne szerepeltessék a honlapon/

Tisztelt Asszonyom!

Kérdésein látszik, hogy sajnos Ön már "képzett beteg". A kissé alacsonyabb T3 szintnek ebben a vonatkozásban valóban nincs jelentősége, ugyancsak az LH/FSH aránynak sem. A magas ösztradiolnak és progeszteronnak örülni kell, azt jelenti, hogy jó sárgatest-fázisa van (lehetséges, hogy több petesejt érett meg abban a ciklusban). Azt tudom tanácsolni, hogy ne nagyon foglakozzon hormonszintjeivel, csinálják tovább, az amúgy jó kezelést!

Sok sikert kívánok: Dr.Török Attila