Előfordulása

Évente világszerte több millió házaspár szembesül a meddőség problémájával.
Ebből kevesebb, mint 20% fordul orvoshoz. Pedig az esetek 90 %-ában megtalálják az okot, csak kb.10 % marad ismeretlen eredetű. Összességében, ha megfelelő időben, megfelelő helyen kerül a pár orvoshoz, 85-90%-ban kezelhető meddőségük.

A föld népességének alakulása alapján nem fenyeget a "kihalás" veszélye.



Sőt, ha megnézzük, mit jósolnak a szakemberek 2050-re, ijesztő számokat találunk. A legszerényebb számitások szerint is túlnépesedés fenyeget. A világ jövője szempontjából tehát nincs sok jelentősége a meddőség kezelésének.



Magyarországon azonban - mint az a sajtóból is ismeretes - egészen más a helyzet. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, 1-2 éven belül 10 millió alá csökken a lakosság száma, erre még nem volt példa Magyarország történetében.



1998-ban és 1999-ben - a világháború óta először - 100 ezer alá csökkent Magyarországon az élveszületések száma!
Ugyanakkor a népesség fogyása már meghaladja az évi 40000 főt!

Természetesen nem reméljük, hogy a meddőség kezelésével megoldódnak hazánk népesedési problémái. Azonban fontosnak tartjuk azt, hogy annak, aki szeretne, lehessen gyermeke. Lássunk néhány adatot:

A KSH szerint Magyarországon kb. 150.000 meddő házaspár (pár) él! A WHO 10-15%-ra teszi Európában az ezzel küszködő házaspárok arányát. A Semmelweis Egyetem ETK Nőgyógyászati Klinikáján megpróbálták felmérni a magyar valóságot. Ők kb. 18%-os arányt találtak, szinte a fejlődő országokéval egyező adatot. (Dr. Drávucz Sándor és mtsai.)

Az okokat sem kell sokáig kutatni:

Sorolhatnánk még sokáig....

Ezt a feladatot ma 10 meddőségi központ és néhány ambulancia próbálja megoldani, egyre szebb eredményekkel. Napjainkban közel 5000-re tehető a "lombikbébik" száma, és több tizezer az egyéb kezelések után született gyermekeké. Nehezíti a helyzetet, hogy a jelentkezők többsége későn kerül a megfelelő intézménybe. Tudomásul kell venni, hogy a sikeres beavatkozások felső korhatára 40 év körül van, (anya életkora), efölött rohamosan csökken a teherbeesés valószínűsége! Ehhez képest - szintén a SE ETK adatai szerint - a kezelésre jelentkező nők átlagéletkora évente 1 évvel nő, jelenleg kb. 36 év!!!!